Ha a tigrillo a reggelink, akkor a patacón a nap bármelyik szakában előfordulhat. Zöld főzőbanánból készül, ropogósra sütve, lelapítva, majd még egyszer megsütve. A tetejére sajt kerül, ami a forró banántól lassan megolvad. Egyszerű, olcsó, és addiktív.
A neve egy régi ezüstpénzből jön. A gyarmati időkben a “pataca” vagy “patacón” egy nagy, lapos ezüstérmét jelentett, amit szerte Latin-Amerikában használtak. Amikor a főtt banánszeletet lelapították, pont olyan lett: kerek, lapos, aranybarna. Az emberek elnevezték a pénzről, és a név rajta ragadt.
Érdekes, hogy maga a főzőbanán sem őshonos itt. Az ázsiai eredetű növényt a spanyolok és portugálok hozták a Kanári-szigeteken keresztül Amerikába, ahol annyira jól megtelepedett, hogy ma már el sem tudnánk képzelni nélküle az itteni konyhát. A patacón egész Latin-Amerikában ott van, a Karib-tengertől Kolumbián át Ecuadorig, országonként más névvel: van, ahol tostón, van, ahol tachino. Mi Cartagenában szerettünk bele, amikor arra jártunk, és azóta is készítjük.
