Uncategorized

Földvásárlás Ecuadorban

Kezdőlap · augusztus 31, 2026

Gondoltam, megosztok veletek egy történetet a földvásárlásunkkal kapcsolatban. Miután bejártuk a világot, úgy döntöttünk, Amazónia ezen szegletében fogunk letelepedni.

Akkor már 5 éve gyűjtöttünk, hogy tudjunk venni egy kis földet magunknak. Persze nem volt sok ez a pénz magyar viszonylatban, nagyjából 10 000 dollár volt a vagyonunk, amit sikerült összegyűjtenünk, de akkoriban ezen a környéken még voltak ennyiért szép földek.

Írtam is egy csomó cégnek, hogy keresünk ennyiért földeket, lehetőleg a folyóhoz közel, ha lehet, kis saját partszakasszal.

Nem tolongtak ennyiért az eladó ingatlanok, de mégiscsak befutott egy, amit rögtön el is mentünk megnézni. Az egyik nagyon megtetszett nekünk. Gyönyörű kakaófák voltak rajta, közel volt a folyó, jó volt a környezet is, és bele is fért a keretünkbe, úgyhogy le is csaptunk rá.

Egy kedves őslakos fickó csinálta ezt az ingatlanos vállalkozást. Hamarosan készen is volt a szerződésekkel, szép irodája volt Tenában.

Meg is van még a kép rólunk, ahogy boldogan aláírjuk a papírokat.

Mivel tudtuk, hogy Ecuadorban nem jó ötlet egyben felvenni ennyi pénzt, mert azt kifigyelhetik és elrabolhatják, mindennap bejártunk a városba, és felvettünk 500 dolláros összegeket, és így szépen meg is lett két hét alatt.

Ki is fizettük, elindultak a papírmunkák, aminek nagyon örültünk. Mi viszont indultunk haza Magyarországra nyárra, előtte még bementünk az irodába, és ezt el is mondtuk az ingatlanosnak, mire mondta, hogy akkor ő minden pénzt visszaad, és majd folytatjuk, amikor visszatértünk. Nem teljesen értettük.

3 hónap múlva, amikor visszatértünk, írtam neki, hogy folytassuk, de semmi válasz. Elmentünk az irodájához, de egy virágüzlet volt a helyén. Írtam ismerősöknek, akik ismerték, de azt mondták, 3 hónapja nem látták.

Nem értettük a helyzetet. Nem lopott tőlünk, hiszen minden pénzt visszaadott. Talán bajba keveredett. Mindenesetre soha nem tért vissza, mi pedig új földet kellett, hogy keressünk.

Egy kis misztikus sztori Ecuadorból. 🙂 A végén egyébként sokkal jobban jártunk.

Feliratkozás a könyvre. Ha érdekel hogyan utaztunk először Dél-Amerikába, és milyen kalandokba keveredtünk. Képzeljétek már a nyomdával folytatom a tárgyalást. https://kalandnaplo.com/konyv

A következő könyveink

Ne maradj le a következő kalandról!

Könyveken már most is dolgozunk, és még rengeteg történet vár elmesélésre. Ha szeretnél értesülni a következő könyveinkről, iratkozz fel!

Csak a könyveinkről írunk, és bármikor leiratkozhatsz. A címed nem adjuk tovább senkinek.