Október 19. 1/3
Ma reggel Thor pont hagyott volna tovább aludni, de nyolcra beszéltük meg az indulást E., a hajósunkkal, ezért hatra állítottunk ébresztőt. Mondjuk én simán átaludtam volna, Boti is alig bírt felébreszteni.
Végül maximum háromnegyed óránk maradt elkészülni. Még bedobáltam a táskába a kimaradt cuccokat, beágyaztam és gyorsan rendbe raktam a szobát amennyire pár perc alatt lehet, hogy minél rendezettebb otthonba érjünk majd haza. Nagyon utálok egy többnapos, fárasztó utazás után káoszba megérkezni!
Mikor Thor felébredt, nagyon meglepődött, hogy mi már ébren vagyunk, sőt, teszünk-veszünk. Aztán hatalmas vigyorral az arcán nyugtázta, hogy elérte, amin eddig dolgozott, koránkelőkké nevelt minket. Szerencsére a reggeli kapkodásban nagyon együttműködő volt, érdeklődve figyelte a mérgezettegér-üzemmódban rohangáló szüleit.
A faluba érve csak egy dobozos kávét ittunk meg, aztán már a partról visszarohantunk pelenkáért a boltba. Mindenre mi sem gondolhatunk.
A parton már várt minket E., előkészített hajóval, reggelivel a kezében, és a tervezetthez képest csupán pár perccel később már vízre is szálltunk.
Először megmutatta a túlparton a közösséget, ahol lakik.
Ecuadorban nagyon szigorúan büntetik a vadállatok tartását, de az őslakosok közösségekre kicsit más szabályok vonatkoznak. Mivel ők hagyományosan, kuktúrájukból adódóan tartanak megmentett vagy elkapott állatokat, nekik a mai napig szemet hunynak a kis “állatkertjeik” felett.
A kutyák és tyúkok mellett E. anyukája a karjában hozott ki a házból egy kapibarakölyköt, akit a folyóból mentettek ki. Egy ketrecből egy hatalmas, piros arapapagáj nézett ránk. Ő sokáig szabadon volt, de mikor megrongálta a kábeleket, bebörtönözték. Ő is sérülten került hozzájuk, azt mondták, most már hamarosan szabadon engedik. Kicsit arrébb, szintén nem egy nagyon masszív ketrecben egy oncillát, azaz dél-amerikai tigrismacskát is tartottak. Nem egy nagy állat, de elég félelmetes, ahogy morog, és Botinak még a fogait is megvillantotta. Hát, nem szeretnék vele a vadonban találkozni!
A villámlátogatás után megint keresztül szeltük a folyót, felvettünk egy srácot, aki E. nek segít. Hol ő kormányozott, hol a vizet kémlelte, hogy merre menjünk, hogy ne akadjunk fent semmin.
Na, ahogy úgy igazán nekiindultunk, a motorzúgás is felerősödött. Már akkor elgondolkoztam, hogy fogjuk bírni ezt egész nap. Egymást is alig hallottuk tőle, úgyhogy nem sokat beszélgettünk az út alatt. Thor meglepően jól viselte, háborítatlanul aludt, evett a zajban is.
